A spanyol védő a Goal-nak, adott exkluzív interjújában beszélt a válogatottról és arról is , hogy miért döntött úgy, hogy a kevés játéklehetőség ellenére sem vált csapatot.

Mit jelentene számodra ha Spanyolországot képviselhetnéd a Világbajnokságon?
"Mindent! Mindig is erről álmodtam gyerekként. Két álmom volt: játszani a Real Madridban és a spanyol válogatottban. Most közel állok ahhoz, hogy harcba szálljak a legértékesebb trófeáért amit egy játékos valaha is elnyerhet."
Sokat beszélsz Zidane-ról. Ő a legfontosabb edző, akivel eddig együtt dolgoztál?
"Meglehet, igen. Viszont nem kerülhettem volna be tartósan az első csapatba, ha Mourinho irányítása alatt nem jutok el a debütálásig. Ki tudja anélkül mi történt volna. Neki is hálás vagyok, mert először ő tett be a csapatba. Aztán jött Ancelotti, aki szintén számított rám, de másképp mint Zidane. Beniteznél ez folytatódott. Viszont Zidane volt az, aki mellett új szinte tudtam lépni, és ezért örökké hálás leszek neki."
Zidane volt az edző, amikor 2016 nyarán majdnem elhagytad a Real Madridot. Belegondoltál már abba mi lett volna, ha akkor távozol?
"Ezt már sosem tudjuk meg. Egy játékosnak minden átigazolási időszakban meg kell hoznia néhány döntést. Nagyon sok dolog fordult meg a fejemben, de végig tudtam mit szeretnék. Igaz, hogy néha melegebb a helyzet amikor nem játszol, de a célom mindig az volt, hogy a Real Madrid játékosa maradjak. Úgy gondolom a lehető legjobb döntést hoztam."
Mi lenne, ha olyan lehetőséged lenne, hogy a világ bármelyik csapatához igazolhatsz, olyan fizetésért amilyet csak szeretnél? Akkor is maradnál a Real Madridnál?
"Figyelembe véve a koromat, és hogy ezidáig mi minden történt velem, inkább még így is maradnék a Real Madridban."
Miindig maradtál a Real Madridnál. Ez volt kényelmes, vagy épp az ambíció hogy álmaid klubjánál legyél sikeres?
"Az az igazság, hogy a Real Madrid jelent számomra mindent. Persze, mások az én helyemben biztosan máshogy döntöttek volna. Például 2016-ban, ahogy arról már beszéltünk. Azon a nyáron döntést kellett hoznom, mert keveset játszottam. Beszéltem a klubnál dolgozókkal, az edzővel, és ők bíztak bennem. Valószínűleg könnyebb lett volna ha elmegyek, mert többet játszhattam volna. Végső soron azonban ebben sosem lehetsz biztos. Megnéztem a többi klub ajánlatát, majd a Real Madridot, és végül maradtam. Talán valaki úgy gondolja így volt kényelmes, de ez nem igaz. Egyrészt fájt, hogy keveset játszok, másrészt viszont a Real Madriddal akartam sikeres lenni. Végül ez lett a legjobb döntés amit valaha meghoztam. Ezután nyertem még két Bajnokok Ligáját, játszottam további 70 meccset a Real Madridban, és ott vagyok a spanyol válogatottban."
Forrás: Goal.com